Interjú Menyhért Annával

- Honnan jött az ötlet, hogy kiadja kisfiával közös meséit?

Kisfiamnak sokat mesélek esténként, s egy idő után kikerekedett belőle ez a sorozat, a kis ló figurája és az epizódok. Elkezdtem jegyzetelni, amit meséltünk, és aztán megírtam a meséket. Úgy gondoltam, hogy érdekesek lehetnek ezek a mesék, mert ilyet még nem olvastam, ahol a szövegbe a gyerek-szülő párbeszéd és be van építve.

- Kisfia hogyan reagált arra, hogy kiadják a meséket?

Örült neki, büszke rá. Amikor a könyvbemutatóra mentünk a Pagony könyvesboltba, mi értünk oda először. Levett egy könyvet a polcról, leült vele, szép komolyan végiglapozta, aztán elolvasta az első mesét. Még csak elsős, de tudott már az ősszel is olvasni, de azért ez mindenképpen nagy erőfeszítés volt tőle. Viszont a bemutatóra már nem figyelt annyira :) A könyvet egyébként direkt a betűkkel ismerkedő és az olvasni tanuló gyerekekre gondolva készítettük, akkora - jó nagy - betűk vannak benne, mint az első osztályos tankönyvekben.

- Miért Balogh Andrea az illusztrátor?

Balogh Andreát Sándor Csilla, a Csodaceruza Kiadó vezetője ajánlotta nekem, én korábban nem ismertem. Nagyon jó együttműködést tudtunk kialakítani. Ő készít egy vázlatot, s aztán minden képet egyeztetünk menet közben. Nagyon jól eltalálta a kis ló figuráját.

- Érkeztek visszajelzések a kis lóval kapcsolatban?

Igen, sok visszajelzés érkezett, és mind pozitív. Olvasóktól - gyerekektől és szülőktől is - és kritikusoktól is. Nem tudtam előre, hogy  a gyerekek hogyan fognak reagálni arra, hogy a mesében van egy másik mese, s hogy Tomi és anya is szereplők, de nagyon jól sült el: a gyerekek rögtön megértik, hogy ez igazából arról szól, hogy a mesélés nyitott folyamat, s folytatni akarják a történeteket, ők is mesét akarnak csinálni. Ez szerintem nagyon jó, számomra ez a mesélés lényege. Hogy a gyerekek ne csak csodálják, messziről és kívülről a könyveket és a meséket, hanem ők is hozzájáruljanak ehhez az alkotó folyamathoz.

- Lesz folytatása a meséknek?

Igen, könyvhétre jelenik meg egy újabb kötet, A kis ló a városban címmel. Két mese lesz benne, az Elveszni és megkerülni, és A Tündérváros és az eltörött tálka. És van még készen még egy kötetnyi szöveg, ha minden jól megy, az ősszel az is megjelenik.

- A sok egyéb elfoglaltsága mellett hogyan jut ideje még az írásra is?

Nagyon nehezen! Ügyes szervezéssel, és úgy, hogy közben arra is figyelnem kell, ha írni akarok, hogy az agyam ne merüljön le más dolgokkal teljesen.

- Írók közül kinek a stílusa áll legközelebb Önhöz?

Inkább azt tudom elmondani, hogy milyen meséket szerettem nagyon gyerekkoromban, ezekből merítek most is, úgy érzem. Nagyon szerettem az angol szerzőket, bár akkor még nem tudtam, hogy mind angol szerzők. Megfogott a világuk. Kedvencem volt A csudálatos Mary (P. L. Travers), a Fecskék és fruskák (Arthur Ransome), A titkos kert (F. H. Burnett), a Lassie hazatér (Eric Knight). A magyarok közül Lázár Ervin, és persze a magyar népmesék voltak rám nagy hatással. És legalább tízszer olvastam Gárdonyi Géza Egri csillagokját. Kicsi koromban pedig Marék Veronika Boribon-könyveihez vonzódtam. Amikor most a kisfiamnak kezdtem mesélni, nagy örömmel ismertem rá újra a szövegre és a képekre - Annipanni ruhásszekrénye például nagy hatással volt rám anno.

- Női íróként hátrányát érzi könyvei kiadásának?

A mese, gyerekirodalom tipikusan az a terület, ahol a női írók nem kerülnek hátrányba, úgyhogy itt ez nem merül fel szerencsére.

- Kritikusként, irodalomtörténészként könnyebb volt megírnia a meséket?

Erre nem tudok egyértelműen felelni. Az kétségtelen, hogy mindig ott van a fejemben a külső nézőpont is, mindig úgy is nézek az elkészült szövegre, mint irodalmár, próbálom értékelni, hogy hogy sikerült, milyen közönségnek szánom, megfelel-e annak a célnak. De ez csak nagy vonalakban sikerülhet, saját szöveget nem tudok kívülről részleteiben elemezni, mert ha gondolkodom rajta, akkor mindig inkább alakítom, nem értelmezem. Ez főleg akkor derül ki, amikor valaki más szakértő szemmel nézi meg a meséket. Például a könyvbemutatón Kulcsár Szabó Ernő mutatott rá olyan nyelvi összefüggésekre a szövegben, amelyek nekem eszembe se jutottak, pedig nagyon érdekes értelmezési irányok nyíltak meg ezáltal. Szóval, végül is jól működik a két dolog egymás mellett. De nem tudom szétválasztani magamban, hogy ma irodalomtörténész vagyok, holnap meg meseíró.

- Mit üzenne a leendő Óvodapedagógusoknak?

Azt, hogy a gyerekeknek tanítsák meg, hogy fontos az olvasás. Ezt az óvodában kell elkezdeni, elérni azt, hogy a gyerekek szeressék a könyveket, forgassák őket, és vágyakozzanak arra, hogy egyedül is tudjanak olvasni. A múltkoriban egy gyerekfesztiválon volt könyvárusítás, csupa gyerekkönyvvel. Tanúja voltam, hogy a gyerekek odajönnek, nézik és megfognák a könyveket, de a szülők rájuk szólnak, ne nyúlj hozzá. Nyújtja a gyerek a kezét a könyv után, de már nem éri el, a levegőben félbemarad a mozdulat. A könyveket forgatni, nézegetni jó dolog, és aztán olvasni is. Küldök egy képet, egy másik mailben, ez egy vicces történet, egy ismerősöm küldte el, ráismert a fiamra, ahogy a könyvhéten könyveket nézegetett, és az origo betette azt a képet, a Csodaceruza weboldaláról vették át. Mondjuk én nem tudtam róla, és egy kicsit furcsa érzés volt, de jól látszik rajta, mennyire érdeklik a gyereket a könyvek. Ezt kellene a gyerekekben megerősíteni.

Forrás: A kortárs gyermekirodalom